Kedves Látogató! Szeretettel köszöntelek. A Főoldalon különféle bejegyzéseket olvashatsz, a többi fül alatt meg adott témára vonatkozó információkat. Ha a zenei megjelenésekre vagy kíváncsi, a Programok fül alatt találod. Szép Napot :)

A tibeti hangtálak gyógyító ereje


A tálak hangja megérinti a legbensőbb énünket, harmóniát teremt lelkünkben és testünkben


A hangtálak három szinten hatnak az emberre. Az első szint a fizikai test számára érzékelhető hatások, a hang és a rezgés. A hangot évezredek óta hívják segítségül a test és a tudat egységének megteremtéséhez a mantrák, imák, zenék hallgatása, recitálása által. Ez a hallóidegeken keresztül az agykérgi területeket ingerli, és így vált ki pozitív élettani hatásokat.
A rezgés elsősorban a testünkben található rendkívül jó éltető és közvetítő közegen, a vízen keresztül hat. A víz testünk minden pontján megtalálható, így a rezgésen keresztül sejtszinten, a sejtmembránt megmozgatva az egész szervezetben egy nagyon erőteljes anyagcsere-folyamatot indít el. Ezáltal olyan helyekre is képes hatni, mint a csontok üreges részei és az ízületek, a véráramon és a nyirokrendszeren keresztül pedig minden szervre. Képes a pangó területeket ismét a véráramba visszaállítani, s szépen, fokozatosan feloldani a fizikai blokkokat.
A következő szint a fizikai test energetikai rendszerét segíti. Sokan tudják, hogy elsősorban csakráink látják el szervezetünket megfelelő rezgésszámú életerő-energiával. Energetikai szempontból a hangtálak működését kétféleképpen kell elképzelnünk.
Egyrészt, mint egy „törpe prána-erőmű”, amely fölfelé, a tál nyitott irányába tolja, alul pedig vákuumot létrehozva szívja a pránát, ezáltal a testben megtalálható durva és finom energiákat szinte átmossa, kicseréli, feltölti, erőteljes energiacsere-folyamatot indít el.
Bizonyos durva energiákat, amelyeket a gondolat által teremtett negatív tudattartalmak (félelem, harag, düh, gyűlölet, gőg, hazugság stb.) keltenek, nehezen tudunk feldolgozni tudati szinten. Ha ezek az energiák anyaggá sűrűsödnek, akár kő formájában is megjelenhetnek szervezetünkben, ilyen például az epekő az elfojtott harag megjelenéseként.
Másrészt a kezelés során energiagömbként képzeljük el a tálakat, amikor a test energiaközpontjainak közelébe helyezzük őket. Az energiagömbök egymással kapcsolatba lépnek a pránacsatornákon keresztül, és fokozatosan megtisztítják, átjárhatóvá teszik őket. A harmadik szint tudatunk tiszta természetét szólítja meg. A test tisztulásán és az energetikai rendszerünk blokkjainak oldásán keresztül a hangtálak a spirituális síkot is megérintik a hang mögött megbújó csend, a csendből fakadó nyugalom felismerésével. Leginkább úgy tudjuk megérteni, hogy mi történik testünkben a hangmasszázs alatt, és milyen hatása van a hangnak, ha magunk elé képzelünk egy tükörsima tavat. Ha egy kavicsot beledobunk ebbe a tóba, koncentrikus hullámok keletkeznek, és ezek végiggyűrűznek a víz egész felületén. Ily módon minden vízmolekula mozgásba jön. Az emberi test kb. 70-80%-ban vízből és folyadékból áll. A testre helyezett tálak rezgései ilyen koncentrikus körök formájában terjednek el, áramlanak szét az egész testünkön, mélyen sejt szintig fejtik ki hatásukat. A hangtál hangja ezen túlmenően a nyugodt lebegő ritmusával hat ránk, és harmonizálja testünket, lelkünket. Ha egy hangtálba vizet töltünk és megütjük, tapasztalhatjuk, hogy a víz rezegni, vibrálni kezd. Emoto kísérleteit követve világos lesz számunkra, hogy a tálban lévő víz a tál rezgésinformációját veszi át, úgymond energetizáljuk és harmonizáljuk vele a vizet, amely még az ízét is megváltoztatja. A víz már a tálba való beleöntés pillanatába átveszi a tál információját, ha meg is ütjük, fokozzuk az információ erejét. Ez minden együtt nagyon meggyőzően rávilágít a hangtálak és a hangmasszázs hatására. A gondolatsort követve, ha az érzelmek is megváltoztatják a víz szerkezetét, akkor a tálat megütő személy vagy terapeuta hangulata, lelki harmóniája és szándéka is befolyásolja a tálak rezgés-információját.

Milyen esetekben érdemes alkalmazni a módszert?
A hangterápiának számos speciális területe alakult ki, és egyre szélesebb körben alkalmazzák. Ez a pár ezer éve használt eszköz gyakorlatilag mindent tud, amit a modern biorezonancián alapuló eszközök. Alkalmas arra, hogy végigkísérje életünket a magzati léttől a halálunkig. A gyerekek nagyon nyitottak a hangokra, a rezgésekre, ami segíti a motorikus fejlődést, mozgásterápiával együtt a mozgáskoordinációt, csökkenti a meglévő mozgásszervi zavarokat, a beszéd-, írás- és olvasási problémákat. Jó hatással van a túlmozgásos gyerekekre is, és elősegíti az összpontosítást: Németországban például egyes tanárok az órát a hangtálak megkondításával és meditációval kezdik. Eredményesen alkalmazzák a friss, de legfeljebb 7-10 napos műtéti sebek (császármetszés, gátmetszés, hasi műtétek stb.) gyógyulásának gyorsítására. Fejfájás, migrén, stressz okozta izomgörcsök, ízületi- és gerincfájdalmak, nyak- és vállmerevség, alvás- és emésztési zavarok, vérkeringési problémák, alhasi görcsök esetében nagyon hatékony segítségnek bizonyul.
Segít a lágyrészi területeken található belső inak, szalagok ellazulásából, megereszkedéséből fakadó panaszok esetében. A már kialakult pangó, alulműködő területekre is jótékony hatást fejt ki, képes azokat újból integrálni a véráramba. Alkalmazható agyvérzésen átesett betegek utókezelésében is. Bizonyos területeken természetesen fontos a specialistákkal, szakorvosokkal történő együttműködés.

A hangmasszázs fontosabb hatásai:
  • Minden stressz okozta feszültség és probléma oldása
  • Háti és deréktáji fájdalmak fellazítása és megszüntetése
  • Nyaki és vállizomzat lazítása 
  • Fejfájás megszüntetése 
  • Az emésztés szabályozása
  • Alhasi görcsök oldása
  • Vérkeringés javítás
  • Energia blokkok oldása
  • Az aura és a csakrák tisztítása, energetizálása
  • Öngyógyító folyamatok beindítása
  • A légzés javítása és mélyítése
  • Koncentráció javítása
  • Továbbiakban alkalmazható gyerekeknél:
  • Tanulási nehézségek esetén
  • Hiperaktivitásnál, koncentrációs
  • Alvási problémáknál
A buddhista gyógyító, szerzetesek évszázadok óta használják a tibeti hangtálakat, és gondosan rögzítették a velük kapcsolatos tapasztalataikat. A hangokat egy átlagember a 15 és 20 kHz közötti hangtartományban érzékeli, ezek a speciális tálak nagyon gazdagok felhangokban a hallható és a nem hallható tartományban. Miután 3-4 ilyen felhanggal rendelkeznek, képesek „alpha”, „théta” és „delta” hullámokat előidézni az agyban. A 8-14 Hz-ig terjedő „alpha” hullámok egy mély meditációs állapotot idéznek elő, míg a 4-8 Hz-es „théta” hullámok közel azonosak a Földforgási sebességének (7,49 Hz), valamint a DNS-nek rezonanciafrekvenciájával. Ez azt jelenti, hogy amikor megközelítőleg együtt rezonálunk, vagyis összhangban vagyunk a Földdel, akkor kerülhetünk a már említett ősbizalmi, abszolút nyugalmi állapotba. A „delta” hullámok a fizikai és az energetikai megtisztulás után, az ún. „testnélküliség” állapotát idézhetik elő, és a test határainak megszűnésével megtapasztalhatjuk az univerzális egységet. 

A hangtál anyagának az összetétele
Egy hangtál készítésénél 7-12 különféle fémet használnak fel. Az előállításkor bedolgozott anyagok száma és minősége a készítés helyétől és a vallási behatástól függ. A hagyomány szerint egy hangtál hét fémet tartalmaz, ezek külön külön egy bizonyos bolygót szimbolizálnak:
  • Arany – Nap 
  • Ezüst – Hold
  • Higany – Merkúr
  • Réz – Vénusz
  • Ón – Jupiter
  • Vas – Mars
  • Ólom – Szaturnusz
Ütők, dörzsbotok: Az eszközök megszólaltatására használatosak, ütéssel, kongatással, dörzsöléssel. Anyaguk lehet bőr, gumi, filc, kender, puha és keményfa. Nem alábecsülendő a fontosságuk, hiszen ezen eszközök alkalmazásával szólaltatható meg a hangok, hangrezonanciák széles spektruma.


A hangtálakban számtalan lehetőség rejlik
Kísérhetjük és erősíthetjük vele a meditációt, de bármely felnőtt vagy gyermekcsoport együttlétét szebbé, harmonikusabbá varázsolhatjuk, ha a foglalkozás elejét és végét a tálak hangjátéka jelzi. A Feng Shui a tér és energia tisztítására használja. Ehhez egy nagy tálat kell megütnünk, s a hosszan zengő, vibráló eszközt lassan körbevinni a termeken. E közben szellemünket is a tisztításra és megújulásra hangoljuk. A hangtálakat zeneszerszámként is használhatjuk, mivel a felhangok - Több hangtálon egyszerre játszva csodálatos hangtereket teremthetünk, amelyek elősegítik a mély ellazulást. Harmonizálhatjuk vele otthonunk légkörét, visszaállíthatjuk családunk lelki egyensúlyát. Kezelhetjük vele gyermekeinket, partnerünket és nem utolsó sorban önmagunkat.